Újpesti Ragadozók jégkorong csapat


Múltunk:

2010 tavaszán néhány kisebb baráti társaságot egymástól függetlenül azonos dolgok kezdték foglalkoztatni. Jégkorongozni szerettek volna, edzeni, fejlődni és természetesen játszani – mégpedig szervezett keretek között. Kisebb jégpályákon, vagy éppen a lelátókon végül a megfelelő emberek megtalálták egymást, és úgy döntöttek; egy csapatként küzdenek a továbbiakban az akkor induló Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokságban. A csapat a keresztségben az Újpesti Ragadozók nevet kapta, amely mellé a játékosok a lila-fehér-fekete színeket választották, amelyek igen jól mutatnak a hazai pályaként szolgáló Újpesti Jégcsarnok jegén.
 


Jelenünk:

Az együttes az első-, tanulóévében Kordisz András irányítása mellett két győzelmet is aratott a bajnokságban az erősebbnek tartott ellenfelek ellen. Egy ideig reális esély mutatkozott arra is, hogy a Ragadozók a harmadik helyért küzdjenek, végül azonban a részsikerek ellenére a hatodik hely lett a végállomás. A 2011/2012-es szezonban pár igazolással és némi rutinnal felvértezve Mezőcsáti Tamás edzővel már a rájátszást célozta meg a gárda az időközben igencsak megerősödött, 11 csapatosra duzzadt TAJB-ban (www.amatorhoki.hu).
 


Jövőnk:

A jövőnket a www.protein-vitamin.hu támogatása mellett veled együtt írhatjuk! Ha érzel magadban kellő motivációt és eltökéltséget, akkor te is győzelemre éhes Ragadozóvá válhatsz, hiszen edzéseinkre folyamatosan várjuk az új jelentkezőket is. Ha úgy gondolod, hogy a jégpályán és köztünk a helyed, bátran jelentkezz a toth.szabolcs@ujpestiragadozok.hu e-mail címen.
 

További képek, videók, hírek:

http://www.ujpestiragadozok.hu/video.php

Újpesti Ragadozók - BioTechUSA protein-vitamin team

2012.02.08.

Minden ami sport, minden ami táplálkozás
2017 © Minden jog fenntartva