Versenyzőink

Kovács Kriszta - futó


Ismerd meg Kovács Krisztát, a BioTechUSA Pólus Center profi szaktanácsadóját, futó versenyzőjét!


Mesélj egy kicsit magadról!

1976-ban születtem. Egész gyerekkoromat végigkísérte a sport. Többnyire valamilyen tornára jártam, de aztán 10 évesen a kosárlabda lett a fő csapásvonal. A Tungsramnál voltam versenyző. Sem a magasságom, sem a motiváltságom nem volt elég, így 4 év után abba is hagytam. Viszont a sok alapozó edzésen a futás mindig fontos volt....Így jött, hogy "komoly" felnőttként fussak.


Mi motivál téged az edzéseken?

Edzésterv alapján futok. Nekem ez jött be a legjobban. A célt kitűzöm és addig csinálom, amíg el nem érem. 40 évesen maratont szeretnék futni. Ez a cél. Így jelen pillanatban ez motivál. 42 km monoton futáshoz már agyban, és lélekben is fel kell készülni. Ezért futok versenyeken vegyes távokon, hogy a fejlődést le tudjam mérni.


Kik motiválnak a magánéletben, illetve az edzéseken?

Eleinte mindenki furán nézett, mikor elkezdtem futni. A fiam még szégyellte is, hogy az anyukája futóruhában viszi iskolába. Aztán, ahogy telt az idő, és egyre több emlékéremmel és élménnyel tértem haza, kezdték megszokni a gondolatot, hogy középkoromra meghülyültem és "hobbi" futó lettem. Ma már egyre többen vannak azok, akik az én példámon felbuzdulva futni kezdenek. Így az én motiválóim a család, a kollégák, és a követők.


Hol edzel és ki az edződ? Mesélj az edzéseidről, hogy telnek és milyen gyakorlatokat végzel?

A futásban az a jó, hogy bárhol lehet űzni. Én városi futó vagyok. A betonon érzem jól magam, a terep egyenlőre nem a barátom. Heti 3-4 futó edzésem van. Ebben benne vannak a versenyek is. Mivel edzéstervet követek, így az szabja meg az épp aktuális gyakorlatokat. Általában vannak rövidebb távok, melyek inkább átmozgató futások, vannak intervall, piramis jellegű futások, mikor a teljesítményt kellene növelni, és minden héten van egy hosszú futás, ami 15 km feletti.

Ez mellett szeretek úszni. Jót is tesz, hiszen az izom nyújtása, lazítása az egyik legfontosabb a sérülések elkerülése végett.


Milyen eredményeket értél el és ezek közül melyikre vagy a legbüszkébb?

1 éve futok rendszeresen. Az elmúlt 1 évben számtalan érmet szereztem. A legbüszkébb az első félmaratonomra vagyok, hiszen 39 fok melegben, megállás nélkül futottam le a 21 km-t. Koromhoz képest az időeredményeim és a helyezéseim is egyre csúsznak előrébb. Minden verseny egy kihívás, új esély, új rekord! Ez visz előre!


Milyen táplálék-kiegészítőket használsz a teljesítményed növeléséhez?

A legrégibb barátom az L-Carnitine 100 000. Ez mellé társítok mindig valami újat. Szedtem Beta Alanine-t, Green Tea Focus-t, AAKG 1000-t. Ezeket felváltva a mai napig szedem edzések előtt. Versenyek előtt kötelező a Magna Shot, Energy Gel PRO, vagy Energy Shot. Ha nagyobb megterhelésnek vagyok kitéve, mint mikor több távot futok egymás után, akkor Go Proteint eszek közben. BCAA Shot, Glutanator páros nagy barátom a regeneráció során. Fehérjéből főleg a keverteket szeretem, így többnyire Brutal Muscle ON-t iszom. Néha Ultra Loss-t.

Téli időszakban Daily Pack-ot szedek, mivel ez a legkomplexebb vitamin készítmény. De ezt is kiegészítem Spirulinával.


Kovács Kriszta - BioTechUSA Pólus Center

Minden ami sport, minden ami táplálkozás
2017 © Minden jog fenntartva