Enciklopédia

Zöld tea

Mi az, amit a zöld tea szedésével elérhetsz?

Termogenezis
A zöld tea termogén, zsírégető hatással rendelkezik.

Antioxidáns

A katechinek rendkívül sok antioxidáns folyamatban részt vesznek, és sokban hatásuk igen erős.

A rák megelőzése
A zöld tea bizonyítottan segít megelőzni bizonyos ráktípusok kialakulását, sőt, már meglévő rákos daganat esetén is hasznos lehet a fogyasztása.

Ismertetés

Három fő csoportba oszthatóak a teák, ha nem a fajtájukat, hanem erjedtségük mértékét vesszük alapul. Valamennyi teafűféle besorolható a zöld teák, az oolong teák, illetve a fekete teák csoportjába. A zöld teák esetében a teacserjéről leszedett leveleket először gőzzel kezelik, majd összesodorják és végül szárítják. A gőzölés jelentősége abban áll, hogy ezek hatástalanítják a fermentációt végző enzimeket. (Az oolong teák félig fermentálódnak, a fekete teák egészen.) A fermentáció során ezek az enzimek ugyanis lebontják a tealevelekben található, úgynevezett katechineket (kristályos észterek, a cserzőanyagok kiindulási anyagai). A zöld tea katechinjei flavonoidok (a növényi metabolizmus másodlagos termékei, fenolos szerkezetű vegyületek, és eredetileg védelmi funkciót töltenek be a növényekben), azon belül is a flavan-3-ol csoportba tartoznak. A négy fő katechincsoport, ami megtalálható a zöld teában a következő: epicatechin (EC), epigallocatechin(EGC), epicatechin gallate(ECG), és epigallocatechin gallate(EGCG).

Bár a zöld teában egyéb figyelemre méltó anyagok is megtalálhatóak, így pl. a fluorid, ami segít megvédeni fogaink egészségét, vagy a koffein, ami a katechinekkel együtt növeli a zöld tea termogenikus tulajdonságát, ám mert a legfontosabb előnyös tulajdonságok a katechinokhoz kötődnek, illetve mert a kiegészítők is ezeket az anyagokat tartalmazzák, így a továbbiakban csak velük foglalkozunk. A katechinok polifenolok szerkezetileg, így a zöld tea esetében gyakran szinonímaként használják a két szót (katechinek, polifenolok, katechin-polifeonolok emlegetése esetén tehát a zöld teánál ugyanazokra az anyagokra vonatkoznak a nevek.) A katechinok körülbelül a zöldtea-levelek súlyának 30%-át teszik ki. Mennyiségben, és hatásosságának mértékében ezek közül egyaránt kiemelkedik egy: az epigallocatechin gallate (EGCG).

A polifenolok erős antioxidánsok, ezen kívül (illetve részben emiatt) hatékony védelmet nyújthatnak bizonyos rákos és köszorúér-megbetegedésekkel szemben, valamint ismert termogenikus (így zsírégető), antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatásuk.

A katechinek rendkívül sok antioxidáns folyamatban vesznek részt. Leghatásosabbnak az EGCG-t találták. Pl. a rák kialakulásáért felelős DNS-károsodást megelőző antioxidáns tevékénységét a C-vitaminénál körülbelül a 100-szor, az E-vitaminnál 25-ször erősebbnek becsülik. A zöld tea katechinjeit egyébként is a leghatásosabb rák elleni anyagokként tartják számon. Rengeteg kísérletet, kutatást végeztek ebben a témában, és nagyon sok folyamatot tártak fel, melyben a polifenolok részt vesznek, és akadályozzák a rák kialakulását, illetve súlyosbodását lassítják. Részint ezek mennyiségénél, részint bonyolultságuknál fogva itt csak a legfontosabbakról ejtünk néhány szót.

Számos más folyamat mellett talán a legfontosabb felfedezés, hogy az EGCG (és az EGC, ECG is!) bizonyos típusú rákos sejtek szaporodását képes úgy gátolni, hogy beindítja azokban az apoptózist, a programozott sejthalált. Érdekes, de az apoptózis az egészséges sejteket nem érinti. További igen fontos hatása, hogy csökkenti az urokináz nevű enzim termelődését, ami a rákos sejtek növekedéséhez elengedhetetlen. Így kijelenthető, hogy azon túl, hogy a szervezet antioxidáns védekezőmechanizmusát erősítve, valamint a rákos elfajulás elleni védelmét növelve segít a rák megelőzésében, de határozottan lassítja a tumorok növekedését (állatkísérletek esetén előfordult a tumor teljes felszívódása is), illetve az áttétképződést. Bizonyos ráktípusok ellen különösen hatásos a zöld tea, ilyenek a végbél-, hasnyálmirigy-, vastagbél-, emlő-, gyomor-, bőr- és különösen a prosztatarák.

A koszorúér-betegség, illetve általában az érelmeszesedés elleni hatást is több mechanizmuson keresztül érik el a katechinek, melyek közül a legfontosabb, hogy gátolják azt a folyamatot, mely az LDL-koleszterin szerkezetének átalakulásához (oxidatív károsodásához) vezet, ami az érszűkületet okozó plakkok kialakulásának fő okozója.

Gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatásuk miértje nem teljesen tisztázott, valószínűleg antioxidáns tulajdonságukkal függ össze.

Sportolók számára a katechinek legfontosabb tulajdonsága, hogy segítik a zsírégetést. Ez feltehetőleg annak köszönhető, hogy gátolják a COMT kibocsátást (katecholo-metil-transzferáz). A COMT egy enzim, ami a katecholaminok - a hormon epinefrin~adrenalin, a neurotranszmitter norepinefrin~noradrenalin és a dopamin lebontásában játszik szerepet. A katecholaminok nagyobb száma a szervezetben pedig serkenti a termogenezist, növeli az energialeadást, s fokozza a zsírsav-oxidációt. Természetesen elképzelhetőek más okok is, ami miatt sok kutatásban a zöld tea pozitív eredményekkel szolgált a zsírégetés terén, ezek egyelőre ismeretlenek azonban. Az biztos, hogy a katechinek és a koffein szinergikusan erősítik egymás termogén hatását, akár a zöld teában természetesen megtalálható kombinációként, akár kiegészítőként külön-külön szedve őket. Két állatokon végzett kísérletet emelünk itt ki, amelyek a zöld tea zsírégető tulajdonságát vizsgálták. Az egyikben egereknek adta ECGC-t, kivonva, nagy adagban. Az eredmény azt mutatta, hogy az ECGC az adagolással arányosan csökkenti a zsírraktározást és segíti a zsírégetést. Érdekes volt azonban, hogy a kutatók azt vették észre, hogy az egerek ürülékének energiatartalma nagyobb, így az egyik fogyást segítő tényező egyszerűen az emésztés kevésbé hatékony volta lehetett. A másik kísérletben az egyik patkánycsoport szokásos módon vizet kapott, míg a másik ugyanolyan táplálkozás mellett zöld teát innivalóként 3 hétig. Az eredmények meggyőzőek lettek. A zöld tea ugyanis csökkentette a patkányok zsírszázalékát, úgy, hogy a testük egyéb szöveteinek mennyiségében nem idézett elő változást. Ezen kívül csökkentette a koleszterinszintet, és a vérben a szabad zsírsavak számát is. Igen figyelemre méltó, hogy a zöld tea zsírcsökkentő hatásának magyarázatát abban látták a vizsgálat készítői, hogy a kontrollcsoporthoz képest a vizsgált patkányok esetén csökkent a zsírsejtek glükóz-felvétele, és ezzel párhuzamosan a vázizomzatban tárolt glükóz szintje megemelkedett!

(Vannak emberek végzett, pozitív eredménnyel zárult kísérletek is, pl: A katechinekben gazdag tea hatása egészséges emberek testösszetételére. Igaz, volt kísérlet, amelyik nem találta különösebben hatásosnak a zöld teát a fogyás elősegítésében olyan túlsúlyos fogyókúrázók esetén, akiknek már sikerült súlyok 5-10%-át leadniuk, és csak akkor kezdték el a katechin-kiegészítést: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi?cmd=Retrieve&db=pubmed&dopt=Abstract&list_uids=15005829 . Mindemellett, jóval több a pozitív eredménnyel zárult kísérlet embereknél is.)

Miért használjuk?

A zöld teában található katechinek bizonyítottan erős antioxidánsok, és csökkentik bizonyos ráktípusok kialakulásának esélyét.
A polifenolok, úgy tűnik támogatják a zsírégetést, részint a termogenezis fokozásával, részint pedig a zsír- és izomsejtek glükózfelvételi arányának megváltoztatásával.

További előnyei:

Mérsékli a fogak romlását (kiegészítőként nem feltétlenül, mivel azok sokszor csak a katechineket tartalmazzák kivonva, a zöld teában található egyéb anyagokat, így az ebben az esetben fontos flouridot, nem.)
Koszorúér-betegség kialakulása, és eleve érelmeszesedés ellen védelmet nyújthat.
Antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású.
Csökkentheti a koleszterinszintet.

Hogyan használjuk?

Lényegében ugyanaz a hatás érhető el teaként fogyasztva, mint kapszula, vagy tabletta formájában. A kiegészítők általában nagyobb részt a katechineket tartalmazzák, és legtöbben alig van koffein. Így ezek akkor kifejezetten ajánlottak, ha más zsírégető készítmény használata miatt már igen sok koffeint viszünk be szervezetünkbe. Ebben az esetben az adott zsírégetővel egyidőben vegyük be a kapszulát/tablettát! Ha nem ez a helyzet, a természetes fogyasztás hatásosabb, hiszen a koffein erősíti a katechinek zsírégető hatását.

Naponta 140 és 320 mg között ajánlott polifenolokat fogyasztani. A termék megvételekor ügyeljünk rá, hogy meg legyen adva a standardizált katechin-mennyiség. Ha ez 50%, akkor értelemszerűen a megcélzott bevitel kétszeresét kell mg-ban bevinnünk a termékből. Amennyiben teaként fogyasztjuk, 3-6 csészével érdemes meginni belőle naponta.

A zöldtea-készítményeket étkezés közben, lehetőleg sok vízzel nyeljük le. A teát bármikor fogyaszthatjuk. 1 csészényi teához körülbelül 1 teáskanál zöld tea levelet adjunk, és hagyjuk ázni 3-5 percig a forró vízben.

Mellékhatások, figyelmeztetések

A zöld tea igen biztonságos, igazán csak a koffeinre érzékenyeknél okozhat mellékhatásokat. Egy csésze tea kb. 40 mg koffeint tartalmaz, ezt kell figyelembe venniük tehát a fogyasztásakor. (Kiegészítőként általában nem tartalmaz koffeint.)

Terhes és szoptató nők legfeljebb napi 2 csésze zöld teát fogyaszthatnak, szintén a magas koffeintartalom miatt!

Toxicitás: nincs.

Tiltás: A katechinek nem szerepelnek doppinglistán, a zöld tea sem, azonban tea formájában használva a benne lévő koffein miatt közvetlenül vizsgálat előtt okozhat pozitív tesztet!

Forrás: ShopBuilder

BioTech USA - A Te tested, a Te életed!

Minden ami sport, minden ami táplálkozás
2017 © Minden jog fenntartva